Rengeteg csodaszerről hallottam már, amik sokat segítenek a hajápolásban. Most csak azokat mutatom be, amiket én is kipróbáltam, vagy most is használom már hosszú ideje, és saját magamon tapasztaltam a jótékony hatásukat. Alapvetően a hajam vége száraz, hajlamos a töredezésre, szenvedek a hajhullástól és emellett növesztem, tehát ez a leírás főként a száraz hajú sorstársaimnak szól és azoknak, akik hosszabb és egészségesebb hajra vágynak.
Segítség külsőleg
Panthenol: Több hajápoló termék összetevői között is szerepel, nem hiába. Az interneten egyre több helyen ajánlják hajnövesztésre, én is emiatt kezdtem el hajpakolásként használni a Panthenol Sprayt, körülbelül egy hónapja. Hajmosás előtt bemasszírozom a fejbőrömbe, majd az egész hajamra is teszek bőven. (Ezután a hajvégemre argánolajat is teszek.) Majd egy használaton kívüli sapkát húzok a fejemre, és pár óra múlva hajat mosok. Már az első használat után (argán olaj nélkül) is éreztem a jótékony hatását, a hajam nagyon puha, selymes és könnyen fésülhető lett.
Argán olaj: Az argán olajat annyira hasznosnak tartom, hogy már itt is írtam róla. A hajamra körülbelül egy hónapja (minden héten 1-2 alkalommal), hajpakolásként használom a panthenollal együtt. Puhább és csillogóm lesz tőle a hajam a hajmosás után. A balzsamomhoz hozzákeverve is használtam már, így is nagyon jó hatása volt.
Ricinusolaj: A ricinusolajat pár évvel ezelőtt használtam elég hosszú ideig. Nagyon sok pozitív vélemény van róla, sokaknak segített a hajnövesztésben és a hajhullás csökkentésében. Az én hajammal azonban nem tett csodát, és meguntam a körülményes használatát, viszont egy próbát megér, hiszen mindenkinek más segít.
Segítség belsőleg
Étkezési kovaföld: A kovaföld kapszulát nem használtam, csak az étkezési kovaföldről - ami gyakorlatilag por állagú - tudok véleményt mondani. Egy közeli ismerősömnek a terhessége után nagyon erőteljesen elkezdett hullani a haja, neki ajánlották, ő pedig nekem. Régóta küzdök a hajhullással, régebben vashiányom volt és csak egy ideje figyelek oda a megfelelő vitamin- és folyadékbevitelre, tehát ez is közrejátszik az én esetemben. A kovaföldről ezelőtt nem is igazán hallottam, a dobozán viszont nagyon szépeket írtak, ahogy az interneten is. Többek között megerősíti a hajat, serkenti a hajnövekedést és mérsékli a hajhullást, erősíti a körmöt és az arcbőrre is jó hatással van. Több, mint 3 hónapja van jelen az étrendemben, a körmömön jelentkezett először a hatása; sokkal gyorsabban nő, az arcbőrömön viszont nem javított.
Összegzés
A hajam sokkal gyorsabban nő, puhább, selymesebb és erősebb. A fodrászom is megjegyezte, hogy rengeteg babahajam van. Őszintén szólva, nem tudom megmondani, hogy a felsoroltak közül mi segített, lehet, hogy együttes hatással értem el. Ezt mindenkinek magának kell kipróbálnia, hogy mi az, ami neki segít, viszont ezek a csodaszerek tényleg megérnek egy próbát.